Menu

Kevesen tudják, de nem születünk „lúdtalpasnak”. Jellemzően életünk első éveire vezethető vissza e rendellenesség kialakulása. A kisbabák telitalppal jönnek világra, lábboltozatuk az állás, járás és az egyensúlyozás közben, az izmok erősödésének hatására fejlődik ki.  Lúdtalp akkor alakul ki, ha az izom és szalagrendszer nem erősödik megfelelően, így nem képes megtartani a test súlyát. Igen sokat tehetünk tehát azért, hogy gyermekünkből egészséges felnőtt váljék!

Testünk alapja a talp. Ha lábboltozatunk nem egészséges, rossz irányba befolyásolja a teljes mozgásrendszer, elsősorban a térd, a csípő és a gerinc működését. Mindez nem csupán esztétikai probléma, hisz komoly betegségek, többek közt ízületi kopás, bokasüllyedés, gerincferdülés kialakulásához, illetve az állóképesség jelentős csökkenéséhez is vezethet. Épp ezért igen fontos, hogy már kisgyermekkorban, a lábboltozatok kialakulásakor kellő hangsúlyt helyezzünk a megelőzésre.

 Nézzük meg, miért gyengülhetnek már gyermekkorban a szalagok, izmok!

 
Bár – mint említettem – a láb boltozatai járás és egyensúlyozás közben alakulnak ki az izmok erősödésével párhuzamosan, paradoxnak tűnő módon mégis leginkább a korai felállítás és járatás vezet a baba izmainak és szalagjainak meggyengüléséhez. Ilyenkor ugyanis sem az izmok, sem a szalagok nem elég erősek még ahhoz, hogy megtartsák a testet, így a túlterhelés következtében megnyúlhatnak, gyengülhetnek. Az izmok a vízszintes mozgások (mászás, kúszás) hatására erősödnek meg annyira, hogy a baba képes legyen magától is felemelkedni. Ha siettetjük ezt a folyamatot, sokat ártunk gyermekünknek.

Hasonlóan káros a korai cipőviselés, vagy a kemény, sima talajon mezítláb való hosszas állás, járatás, ezek ugyanis ellustítják a láb izmait. A korai cipőviselés káros hatása nem igényel különösebb magyarázatot, az azonban érdekes kérdés, miért gyengíti az izmokat az egyenes talajon való járás. Nos, sima talajon a láb izmainak jelentős részét nem használjuk, hisz nem kell egyensúlyoznunk ahhoz, hogy talpon maradhassunk.  A járás közben használt izmok erősödnek, a „használaton kívüliek” ugyanakkor elsatnyulnak, így rövidesen megbomlik az izomegyensúly.

Mindezeken felül a túlsúly is lúdtalp kialakulásához vezethet, hisz ugyanúgy többletterhet ró a lábra, mint a korai járatás, hatására tehát megnyúlhatnak a talp szalagjai.


 Mit tehetünk a lúdtalp kialakulása ellen?

 A megelőzés legfőbb eszköze a megfelelő izomerő kialakítása, illetve a boltozat védelme a túlterheléstől.

  • A baba pontosan tudja, mikor jött el az ideje annak, hogy felüljön és felálljon. Ne siettessük egyiket sem! Hagyjuk minél hosszabb ideig kúszni-mászni!
  • Fél éves kor után lehetőleg minél kevesebb ideig legyen járókában. Hagyjunk teret a szabad mozgáshoz, és csökkentsük a korai felállás lehetőségét!
  • Lehetőleg egyáltalán ne használjunk járássegítőket!
  • Eddzük rendszeresen a talpizmokat! Kisbabáknál simítással, masszírozással tudjuk segíteni az izom erősödését, nagyobb gyermekeknél lábujjon és sarkon járással, apróbb tárgyak lábujjakkal történő felszedegetésével. Kérjük szakember segítségét a gyakorlatok összeállításához!
  • A későbbiek során - amikor csak lehet - járjon a gyermek mezítláb, természetes talajon! Az egyenetlen talajon való egyensúlyozás, illetve a fűszálak, kavicsok ingerlő hatása segíti az izmok erősödését.
  • A megfelelő cipő kiválasztásához szintén kérjük szakember segítségét! Általánosságban elmondható, hogy mind a puha, mind a kemény talpú cipő viselésének vannak előnyei és hátrányai is. Az tűnik legjobb megoldásnak, ha váltogatjuk a lábbeliket, ugyanakkor nagyon fontos, hogy továbbra is sokat járjon mezítláb a gyermek, főképp természetes talajon.

Bár a hangsúly ezidáig elsősorban a megelőzésen volt, nézzük, mi a helyzet a felnőttkori lúdtalppal (innen az írás kizárólag vájtfülűeknek szól, számos tudományos bizonyítékkal alátámasztva).

Az az általánosan elfogadott szemléletmód, hogy a lapos talp (köznyelvben lúdtalp) jelentősen növeli a mozgásszervi sérülések és betegségek kialakulásának esélyét, elsősorban egy 1977-ben íródott tanulmányon (2) alapul. A tanulmányban precízen és részletesen leírták, hogy milyen az „ideális láb”, és kijelentették, hogy az az alsó végtag, amely eltér ettől, abnormálisnak tekintendő, és jelentősen fokozza a különféle sérülések, mozgásszervi panaszok kialakulásának esélyét. Ezt a tanulmányt gyakorlatilag kritika nélkül fogadta el és adoptálta a szakma, ma is ezt tanítják az egyetemeken, így a legtöbb egészségügyi szakember automatikusan kórosnak tekinti a lúdtalpat és valamilyen korrekciós terápiát javasol.

Ugyanakkor a szakirodalom módszeres áttekintését követően mindössze két olyan metaanalízisre (3,4) lehet rábukkanni, amely némi összefüggést mutat a lapostalp és néhány alsóvégtagi túlterhelésből származó sérülés közt, DE!!!

  • az összefüggés kifejezetten gyenge, és
  • semmilyen más mozgásszervi panasszal/betegséggel (pl. derékfájdalom, csípőtájéki panaszok stb.) kapcsolatban nem találtak hasonló összefüggést

Sőt, szisztematikus áttekintő közlemények (5,6) bizonyítják, hogy a lapos talp még a futáshoz kapcsolódó sérülések szempontjából sem számít rizikófaktornak, pedig általában ez az első mozgásforma, amelyről letiltjuk szegény lúdtalpas pácienst. A szakemberek szerint tehát nem létezik magas szintű tudományos bizonyíték arra, hogy a lapostalp valóban jelentős kockázati tényező lenne a mozgásszervi sérülések/betegségek kialakulása szempontjából.

Mindezek ellenére jelenleg is az az általános szemléletmód, hogy a lúdtalp veszélyes, és még akkor is kezelést igényel, ha a páciensnek egyébként nincs semmiféle panasza. Ez a megközelítés nem csak felesleges kezelésekhez (ortézisek, speciális cipők stb.), de betegségtudathoz, és az ehhez kapcsolódó kinetofóbiához, azaz a mozgástól való félelemhez is vezet, márpedig a mozgáshiány önmagában ezerszer károsabb, mint a legesleggágogóbb lúdtalp. A kutatók szerint elengedhetetlen a túldiagnosztizálás (túldiagnosztizálás = olyan „betegség” kimutatása és démonizálása, amely valójában semmiféle panaszt nem okoz a páciensnek) csökkentése.  A túldiagnosztizálás ugyanis fizikai, pszichés és anyagi károkat okoz azoknak a pácienseknek (hangsúlyozom, kritikus tömegekről beszélünk), akiknél a lúdtalp egyszerűen csak egy egészséges anatómiai variáció.

Persze nagy kérdés, hogy hogyan lehet megkülönböztetni egymástól a kóros lapostalpat és az egészséges anatómiai variációt. Nos, ahelyett, hogy automatikusan kórosnak tekintenénk a lúdtalpat, differenciálni kell. A szerzett lapostalp (szerzett = a lapostalp nem veleszületett csontos deformitás eredménye, hanem életmód eredetű, tehát valamilyen lágyrész túlterhelés következtében alakul ki) például valóban hozzájárulhat a hátulsó sípcsonti ín diszfunkciójához, ha tehát egy páciens ezzel a panasszal érkezik, akkor és csak akkor érdemes megvizsgálni a láb szerkezetét IS!!! Panaszmentes egyének esetében ugyanakkor nem csak felesleges, de káros is a túldiagnosztizálás. Hasonlóképp felesleges és félrevezető a talp „hibáztatása” és célzott kezelése olyan panaszok esetén, amelyek hátterében jellemzően egész más faktorok állnak. llyen például a krónikus derékfájdalom, amely a kutatások alapján elsősorban a repetitív szöveti terhelések és a pszichés, illetve szociális tényezők bonyolult kölcsönhatásának eredménye.

Összességében tehát: a panaszt nem okozó lapostalpat ma már egészséges anatómiai variációnak tekintjük, és csak akkor korrigálunk lúdtalpat, ha valóban szükséges. Ehelyett inkébb megkeressük a valódi okokat, amelyek az Ön derék-, csípő vagy térdfájdalmához vezettek.

  1. Moisan G, Griffiths I, Chicoinde D. Flat feet: deformities or healthy anatomical variants? Br J Sports Med 2023 Aug 16:bjsports-2023-107183.
  2. Root ML, Orien WP, Weed JH. Normal and abnormal function of the foot. Clinical Biomechanics Corporation, 1977.
  3. Neal BS, Griffiths IB, Dowling GJ, et al. Foot posture as a risk factor for lower limb overuse injury: a systematic review and meta-analysis. J Foot Ankle Res 2014;7:55.
  4. Dowling GJ, Murley GS, Munteanu SE, et al. Dynamic foot function as a risk factor for lower limb overuseinjury: a systematic review. J Foot Ankle Res 2014;7:53.
  5. Peterson B, Hawke F, Spink M, et al. Biomechanical and musculoskeletal measurements as risk factors for running-related injury in non-elite runners: a systematic review and meta-analysis of prospective studies. Sports Med Open 2022;8:38.
  6. Ceyssens L, Vanelderen R, Barton C, et al. Biomechanical risk factors associated with running-related injuries: a systematic review. Sports Med 2019;49:1095–115

Weboldalunk az oldal működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket használ (cookie), ahogy minden korszerű weboldal. Itt engedélyezheti vagy letilthatja a sütik használatát. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a sütik tiltásával bizonyos funkciók nem vagy nem megfelelően fognak működni!